Veszprém

Veszprém
Nagyításhoz kattintson a képre!

Veszprém megyei jogú város a Dunántúlon, Veszprém megye székhelye. Lakossága 62 000 fő. A királynék városa a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el, három kistáj találkozásánál: északról a Bakony hegyvonulata, délről a Balaton-felvidék, keletről pedig a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa, a Veszprémi-fennsík határolja. Ez a központi helyzet jelentős szerepet játszott a város kialakulásában.


Üdvözli Önt Veszprém, a királynék városa, amely otthona lakóinak, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, büszkék értékeikre és szívesen látják a városba érkező vendégeket, turistákat. A város történelmi múltja a honfoglalás idejéig vezethető vissza, amikor Veszprém a fejedelmi család birtokába került. Első királyunk, Szent István felesége, Gizella révén vált a királynék városává és az 1001-ben itt alapított püspökség okán a katolikus egyház egyik meghatározó központjává. A csodálatos barokk épületegyüttesben, a várban található Szent Mihály-bazilikát Magyarország első és legrégibb székesegyházaként említik a korabeli oklevelek. A katolikus egyház a mai napig meghatározó Veszprém életében, hiszen a város 1993 óta érseki székhely.

LÁTNIVALók




Veszprém és környéke nemcsak kulturális látnivalókkal vonzza a turistákat, a természeti értékek kedvelői is találnak maguknak megfelelő szórakozást. A Bakony többféle túraútvonalat rejt az aktív pihenésre vágyók számára, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park pedig számos tanösvénnyel áll az érdeklődők rendelkezésére.
A városban három színház is működik, zenei kultúrája országosan híres, képzőművészeit és irodalmárait a határon túl is jegyzik.
Veszprémi látkép

Veszprém sportélete elismerést vívott ki világszerte. Az ezer éves Veszprém barátságos, kisvárosias hangulata napjainkig sem szűnt meg, az utóbbi években újjáéledő óváros várja a történelmi hangulatra, csöndes, meghitt sétákra vágyó turistákat. A királynék városába érkező turista a hagyományos magyar konyha ízei mellett a nemzetközi konyha fűszereinek zamatával is találkozhat, de megismerkedhet az apró fogadókban, vendéglőkben a helyi különlegességekkel is. Különleges gasztronómiai élménnyel lesznek gazdagabbak azok az ínyencek, akik megkóstolják a régió nevezetes specialitásait: a rácpontyot, a betyárlevest, a malacsültet, vagy a bakonyiasan készített vaddisznószeletet.
Az egyetem, a színházak, a művelődési központ, a kiállítóhelyek, a zenekarok, kórusok élénken pezsgő kulturális élettel töltik meg az ódon utcákat, tereket, a régi és új intézményeket. Nyáron pedig igazi fesztiválvárosként nyitja meg kapuit az idelátogató hazai és külföldi turisták ezrei előtt.





LÁTNIVALÓK


VESZPRÉMI ÁLLATKERT
A látogatók számára különböző csoportos és családi kedvezményekkel, valamint bérletakciókat kínálnak. Lehetőség van állatok örökbefogadására, amely tényt diszkrét "ismertető tábla" teszi közhírré az adott állat ketrecénél.
Veszprémi állatkert


ÉRSEKI PALOTA
Vár u. 16-18.
A veszprémi Vár egyik ékessége a késő barokk stílusban épült Érseki Palota. Termeiben több értékes festmény, műtárgy található, ezek közt kiemelkedők a Johann I. Cymbal által készített freskók. E palotában működik az érseki és káptalani levéltár, illetve a könyvtár.


SZENT MIHÁLY SZÉKESEGYHÁZ
Vár u. 18-20.
A neoromán stílusú Szent Mihály Székesegyház a Szentháromság tér másik meghatározó épülete. Üvegablakok sokasága díszíti a székesegyházat, ezeken szentek képeit láthatjuk. A bazilika főhajója fiókos dongaboltozatú, belső mennyezete fakazettás. Építtetésében nagy szerepet játszott Boldog Gizella, akinek karereklyéjét a templom 1996-tól őrzi.
SZENT MIHÁLY SZÉKESEGYHÁZ

GIZELLA KÁPOLNA
Vár u. 18.
A kápolna a XIII. század elején épült gótikus stílusban, Gizella királyné emlékére. Hazánk egyik legrégebbi belső terű kápolnája Veszprém gyöngyszeme, mely apostolfreskóiról híres.


SZENT GYÖRGY KÁPOLNA
Vár u. 20.
Itt őrizték Szent György fejereklyéjét, mely zarándokok sokaságát vonzotta ide, a latin nyelvű figyelmeztetés ma is olvasható a kápolna megkopott küszöbén: IN LIMIE NO SEDETO (A küszöbre ne üljetek). Szent István fiatalon meghalt egyetlen fia, Szent Imre herceg itt tette le szüzességi fogadalmát. A kápolna előtt álló szobor is az ifjú herceget ábrázolja.



PIARISTA TEMPLOM
Vár u. 12-14.

Az 1828. és 1836. között épült klasszicista stílusú épület tornya kétszintes, de így is ez a vár legalacsonyabb temploma. A falon MMT feliratot olvashatunk, a három betű a következő görög szöveg rövidítése: Mária, Isten szülőanyja.


FERENCES TEMPLOM ÉS KOLOSTOR
Vár u. 33.
Az egyhajós, 1730-ban épült, copf stílusú templomot és a kolostort (ma ez a Szent Ferenc Papi Otthon) a tűzvész után ismét felépítették, majd az utóbbit emelettel bővítették és összekapcsolták a templommal.
FERENCES TEMPLOM ÉS KOLOSTOR

MARGIT-ROMOK
Az egykori templomot és kolostort Domonkos-rendi apácák számára építtette 1240. táján Bertalan püspök. IV. Béla királyunk lánya, Szent Margit kislánykorában hat évig nevelkedett itt. A templom a kolostorral együtt a török hódításnak esett áldozatul és romba dőlt. A romokat 1938-ban tárták fel, ma már csak az alapfalak és a templomfal egy része láthatók.


I. ISTVÁN ÉS GIZELLA SZOBRA
A Vár utca végén emelkedő kilátóbástyánál áll az első magyar királyi pár, Szent István király és Gizella királyné szobra, mely Veszprém szimbólumává lett. Innen kitekintve csodálatos kilátás nyílik a városra.



BENEDEK-HEGYI KERESZT

A vár északi oldalán kikövezett keskeny lépcsősoron érünk le a Szent Benedek-hegyre, mely honfoglaló őseink temetkezési helye volt. Fehér sziklatömbjén láthatjuk az 1904-ben felállított keresztet, melyet 2005-ben újítottak fel.


VÁRKAPU A Hősök Kapuja néven is ismert épületet 1936-ban emelték a régi, elpusztult várkapu helyén. A megmaradt pilléreket felhasználva az I. világháború hőseinek emlékére építették. Jelenleg (a turistaszezonban) ásványkiállítás tekinthető meg itt, teraszáról csodálatos kilátás nyílik a városra.
Vaskapu


SZENT MIKLÓS-SZEG (volt Kálvária-domb)
Az ezer éves városrész, a Szent Miklós-szeg dombján helyezkedett el az iparosok és kereskedők védőszentjéről elnevezett Szent Miklós templom, melynek újonnan feltárt romjait és környezetét 2006. májusában adták át. A templomrom körülötti sírok leletei arról tanúskodnak, hogy már a X. századtól itt temetkeztek. Az 1700-as évek közepén a veszprémiek egy Kálváriát telepítettek a dombra, melynek épített emlékei az 1970-es évek végétől teljesen elenyésztek. Az önzetlen társadalmi munkának köszönhetően ma Veszprém egyik legpatinásabb műemléki környezete és pihenőparkja.



VIADUKT A város híres jelképe a Fejes-völgy felett átívelő Szent István völgyhíd. A Séd fölött 50 méteres magasságban emelt híd a Szent László templomhoz vezet.




CSATÁR-HEGY
A 150 méter magas Csatár-hegy látnivalói a Csatárhegyi kápolna és a hegytetőn újonnan épült csodálatos kilátó, valamint pihenőhely.


TŰZTORONY
Vár u. 9.
Veszprém egyik jelképe, melyet eredetileg őrtoronynak szántak, majd tűzfigyelési célokra építettek újjá. Csigalépcsőit megmászva felejthetetlen kilátás tárul elénk. A copf stílusú réztorony órája minden egész órakor Csermák Antal verbunkos zenéjét játssza, de negyedóránként is üt.
Tűztorony


MÚZEUMOK GALÉRIÁK





GIZELLA KIRÁLYNÉ MÚZEUM

Vár u. 35.

Az egyházi műkincseknek otthont adó múzeumban püspöki-főpapi hagyatékok, királynéi adományok és értékes kőtár láthatók. A gyűjtemény legértékesebb darabja az az aranyszállal átszőtt, 1480-ból származó miseruha, mely eredetileg Vetési Albert püspök tulajdona volt.


DUBNICZAY-HÁZ - László Károly Gyűjtemény
Vár u. 29.
A Vár utca és a Szentháromság tér határépülete a jobb oldalon a Dubniczay-ház. Ebben az épületben található a Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjteménye.
DUBNICZAY-HÁZ - László Károly Gyűjtemény


MODERN KÉPTÁR - Vass László Gyűjtemény

Vár u. 3-5-7.

A Vass László Gyűjteményben ?Konstruktív koncepciók? címmel a magyar mesterek alkotásai az európai absztrakció legnagyobbjainak szobraival, képeivel, rajzaival, és sokszorosított grafikáival egészülnek ki.



CSIKÁSZ GALÉRIA
Vár u. 17.

A névadó, Csikász Imre a századelő rövid életű, rendkívül tehetséges, veszprémi születésű szobrásza volt. Műveiből többek között a Laczkó Dezső Múzeumban is őriznek néhányat. A galéria kortárs képzőművészek alkotásaiból rendez tárlatokat.


MAGYAR ÉPÍTŐIPARI MÚZEUM

Szent István u. 7.

Előzetes bejelentkezés alapján látogatható.
A múzeum az építő- és építőanyagipar történeti emlékeit gyűjti közel két évtizede hazánk minden tájáról. Az építőiparral foglalkozó kézművesek szerszámain, termékein kívül a mesterségek írásos dokumentumai is fellelhetők a gyűjteményben. A központi épület az egykori kályhásmester-házban található, kertje a város egyik legszebb kilátópontja.



MESTERMŰ GALÉRIA

BOJTOR KÁROLY ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS
Kossuth u. 17.

A sétálóutcán található pincegalériában a Gizella-díjas, hosszú ideig Veszprémben alkotó Bojtor Károly állandó kiállítása látható.


Veszprém egyszerre régi és új város, különböző részei más-más hangulatúak. Ha a látogató vonattal vagy autóbusszal érkezik, sétája kiindulópontja a Volán-pályaudvar lehet, illetve a vele szemben épült Gondozási Központ és Idősek Klubja. Kocsival megállhat ugyanitt, vagy a Szikvíz parkolóban (Ady Endre utca eleje). A Gondozási Központ mögötti parkoló felől keleti, a Szikvíz parkolótól pedig nyugati irányba induljunk.

Néhány perc múlva elérjük Veszprém sétálóutcáját, a Kossuth utcát, mely méltán népszerű a városlakók és a turisták körében: számtalan üzlet, étterem, kávéház, iroda és intézmény található e viszonylag kis területen. A sétálóutcán helyezkedik el Veszprém legmagasabb épülete, mely 20 emeletet számlál. A toronyház már messziről látszik, bármely irányból közelítjük meg a várost.

Ennek tövében található a felújított evangélikus templom, amely a mellette lévő parkosított domboldallal veszi közre a lejtős, lépcsővel kiképzett sétálóutcát. Az utca a posta épülete előtt térré szélesedik, ahol szép időben utcazenészek, kisebb zenekarok szórakoztatják az arra járókat. A tér volt már sportrendezvények, vetélkedők és kirakodóvásárok helyszíne is. Itt található Somogyi József Három grácia című szoborkompozíciója. Ezen alkotás nyáron szökőkútként funkcionál, amely kisgyermekek kedvenc pancsolóhelye.

Veszprém történeti magja a vár, mely a köré épült várossal együtt a török dúlásig hazánk egyik legfontosabb települése: királyi, királynéi szálláshely és püspöki székhely volt. A középkori vár és város a török időkben jelentős részben elpusztult.

KULTÚRA


A fontos látnivalók közé tartozik az Érseki Palota, a Gizella-kápolna, a Gizella királyné Múzeum és a Szent György-kápolna is. A Művészetek Háza kiállítótermeiben és galériáiban, pl. a Modern Képtár - Vass László Gyűjteményben kortárs képzőművészek munkáit tekintheti meg a nagyközönség. 2006. őszén a felújított Dubniczay-házban nyílik meg a László Károly gyűjteményéből rendezett állandó kiállítás, valamint ugyanitt a Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjteménye is méltó, megújult környezetben várja az érdeklődőket, éppúgy mint az Ásványkiállítás.

A Laczkó Dezső Múzeumban interaktív, helytörténeti kiállítások kapnak helyet, korábban itt működött Magyarország első nyilvános könyvtára. Az épület szomszédságában álló Bakonyi Ház hazánk egyik legrégebbi szabadtéri néprajzi kiállítóhelye.

Veszprémet az év minden szakában élénk kulturális élet jellemzi. Három színház és fesztiválok sora szórakoztatja egész évben nemcsak a város polgárait, hanem az iránta érdeklődő vendégeket is. A kulturális események és a történelmi múlt látványait egészíti ki az európai hírű állatkert, a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

 

 

A KÖRNYÉKBELI KIRÁNDULÓHELYEK


Veszprém kiváló túraközpont, alig 30 kilométeres körzetében országos, sőt európai hírű látnivalókkal. Nagyvázsonyban a Kinizsi-vár, Balácán a római kori villagazdaság romjai, tovább a tapolcai úton a Művészetek Völgye falvai, a 8-as főút mentén, Bándon Esseg vára, Herenden a Porcelánium és a Porcelánmúzeum, Ajkán az üveggyár, Magyarpolányban a kálvária, Bakonynánán a Római fürdő, Zircen az apátsági templom és az arborétum, a gyalogtúrák valamelyike lehet a célunk.

Öskü nevezetessége a kerek templom, Várpalotáé a Thury-vár. Balatonalmádiban van az északi part legnagyobb és legszebb strandja, Balatonfüreden a Jókai-villa, a Lóczy-barlang vagy a Tagore-sétány, a Füred Kemping vízi sportpályája és az Annagora Aquapark. Tihany természetvédelmi terület, történelmi emléke az apátsági templom I. András sírjával, és a skanzen – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

JELLEMZŐ PROGRAMOK


A hagyományos idegenforgalmi idényben, tavasztól őszig valóságos fesztiválváros Veszprém. Az első magyar királyné, Gizella névnapjához kötődnek a Gizella Napok, majd jönnek a nyári események sok-sok zenével, szabadtéri koncertekkel, Utcazene Fesztivállal, orgonahangversenyekkel, zenélő udvarokkal, nemzetközi kórusversennyel, fúvószene fesztivállal és a rangos hazai és külföldi zeneművészeket felvonultató Veszprémi Ünnepi Játékokkal.

Nemzetközi rendezvény a gyermekek és az „örök gyermekek” fesztiválja, a többnapos bábfesztivál, a Kabóciádé. Nyári program az országos népművészeti vásár. A mozgás és a zene közös ünnepe A Tánc Fesztiválja. A városban három színház működik, múzeumok, kiállítóhelyek, galériák sora tart nyitva egész évben, bizonyságául annak, hogy Veszprém nemcsak a királynék, hanem a művészetek városa is.

0 Response to "Veszprém"

Megjegyzés küldése